Dr. Révész Margit
Traumatudatos coachként és szervezetfejlesztőként olyan emberekkel dolgozom, akik nemcsak gyors megoldást keresnek, hanem szeretnék jobban érteni saját működésüket, döntéseiket és visszatérő mintáikat. Nem tudok nem mögé nézni annak, ami elsőre látszik: az intenzitás mögött sérülést, a halogatás mögött bizonytalanságot, a hárítás mögött védelmet, a teljesítmény mögött pedig sokszor szervezeti kultúrát is látok.
Nem hiszek a felszínes válaszokban, a sablonos tudásátadásban vagy abban, hogy elég „pozitívan gondolkodni”.
Abban hiszek, hogy a változás azzal kezdődik, hogy őszintén rálátunk arra, ami van — és ebből teremtünk rendet, irányt és megtarthatóbb működést.
Az én utam
A vezetői éveim egyik legfontosabb tanítása az volt, hogy egyedül valóban lehet gyorsabban haladni — de messzebbre csak együtt jutunk. Ezt nem elég érteni. Meg kell tapasztalni, mennyi figyelmet, bizalmat, rugalmasságot és energiát igényel egy valóban működő csapat, és azt is, hogy a vezetői szerep nem a szakmai teljesítmény folytatása más eszközökkel, hanem egy új minőség: emberek, kapcsolódások, döntések és felelősségek tartása.
Nemzetközi nagyvállalati közegben és az építőipar kemény, mégis rendkívül inspiráló terepén dolgoztam hosszú éveken át. Részt vettem kiválasztásokban, integrációkban, elbocsátásokban, szervezeti változásokban, láttam kiemelkedő teljesítményeket és emberi elakadásokat. Egyre világosabbá vált számomra, hogy ahogyan a teljesítmény, úgy az elakadás sem önmagában jelenik meg: mindig van mögötte közeg, csapat, kultúra, vezetői jelenlét és emberi működés.
Vezetőként megtanultam, hogy a következetesség és a megbízhatóság talán nem látványos értékek, de a biztonság alapjai. Megtapasztaltam azt is, hogy a vezető állapota hat a csapatra: ahogyan jelen vagyunk, ahogyan döntünk, ahogyan figyelünk vagy éppen nem figyelünk, az nyomot hagy mások működésében is.
Amikor kiléptem a korábbi vezetői szerepemből, először nem gondoltam, hogy teljesen új szakmai irányba érkezem. Azt hittem, pihenek, levegőt veszek, majd visszatérek oda, ahol abbahagytam. Közben azonban tanultam, tapasztaltam, és egyre erősebben éreztem, hogy valami más hív. Idővel világossá vált: mindig is az emberek, az emberi működés, a kapcsolódások és az átmenetek érdekeltek igazán.
Ebben az időszakban értettem meg azt is, hogy a múlt nem zár be, de nyomot hagy. Amit egyszer megtanultunk védekezésként, alkalmazkodásként vagy túlélési módként, az később is formálhatja a döntéseinket, kapcsolatainkat és vezetői működésünket. Számomra ezért lett fontos a traumatudatos szemlélet: nem azért, hogy a múltban maradjunk, hanem azért, hogy érthetőbbé váljon, mi mozgat bennünket a jelenben — és hogyan nyílhat innen új választási lehetőség.
Ha úgy érzed, hogy a szemléletem, és az általam képviselt irány közel áll ahhoz, amire most szükséged van, nézd meg, milyen formában tudunk együtt dolgozni.
A programjaim különböző helyzetekre adnak keretet — vezetői átmenetre, tudatosabb vezetői működésre - traumatudatos coaching folyamatom pedig a mélyebb önismereti munkádban támogat.
Készen állsz a következő lépésre?
Ha úgy érzed, hogy a közös munka segíthet — vagy egyszerűen csak szeretnél többet megtudni —, írj nekem pár sort. Nem kell készen érkezned, és nem kell pontosan tudnod, mit szeretnél: elég, ha jelzed, hol tartasz most. Hamarosan személyesen válaszolok, és egy kötetlen beszélgetésben kiderülhet, hogyan tud támogatni ez a folyamat.